Kelet/Nyugat kerekasztal-beszélgetés

| Kategória: Egyéb

Kerekasztal beszélgetés a kultúrák találkozásáról

Időpont: 2014.12.05. 18 órától (érkezés 15 perccel korábban)

Helyszín: PPKE BTK Sophianum VIII. Mikszáth tér 1. John Lukacs terem

A rendezvényt bevezető pár gondolat:

Edward Said óta tudjuk, hogy a Kelet valójában csupán a Nyugat kreációja, sőt projekciója. De mit is foglal magában ez a Kelet, hol keressük? Ahogy feltesszük a kérdést, máris azzal szembesülünk, hogy még csak meghatározni sem tudjuk pontosan. Hiszen számunkra létezik Közel-Kelet, Távol-Kelet, India, mint a „mesés Kelet”, valamint az a Kelet, ami földrajzilag Észak-Afrika és tőlünk – vagyis a Nyugattól – délre található. Persze földrajzi és kulturális fogalmaink nem mindig vágnak egybe. Azonban már a Bibliában is azt találjuk, hogy a Kelet az Istentől való távollét és a másság szimbóluma. Ahogy a Nyugat sokszor a Kelet fennhatósága alá utalja mindazon tulajdonságokat, amelyek egyszerre keltenek vágyat és félelmet benne. Huntington még civilizációk összecsapásáról beszélt, Said már a kulturális csere lassú folyamatát írta le. De vajon változott-e ez a kulturális folyamat, változott-e a másikról kialakult képünk, hogy állunk most a kelet-nyugat dichotómiával? Kerekasztal-beszélgetésünk során ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat! 

kelet-nyugat