Támogassa Ön is adója 1%-ával az MJBT működését!

| Kategória: Egyéb

Itt a február, közeledik az adóbevallás időpontja. 2016. óta a NAV elkészíti adóbevallásunkat, adónk 1+1%-áról azonban továbbra is van lehetőségünk nyilatkozni, méghozzá egészen május végéig!

A Magyar-Japán Baráti Társaság olyan fontos civil szervezet, amely a szokásosnál jóval szélesebb körben fejti ki tevékenységét. Egyrészt népszerű programokat, országszerte Japán Napokat szervezünk, ilyen például a júniusban megtartott Japán Napok a budapesti Hopp Ferenc Múzeumban és másutt, másrészt tudományos konferenciák, költői fesztiválok fémjelzik a Társaság munkáját, melyekre a világ minden tájáról érkeznek előadók, vendégek.

Tevékenységünket szinte teljes egészében a tagdíjakból és SZJA 1%-okból befolyó összegből kell fedeznünk, ezért nagyon fontos számunkra, hogy minél többen segítsék munkánkat felajánlásukkal. Ehhez természetesen nem kell tagnak lenni, bármelyik magyar adózó szabadon felajánlhatja Társaságunk számára adója 1%-át.

Amennyiben Ön úgy dönt, hogy adója 1%-ával minket támogat, úgy ide kattintva talál részletes segítséget. A nyilatkozatot akár az Interneten is megteheti (amennyiben rendelkezik Ügyfélkapuval), mindössze néhány kattintással! Ehhez részletes segítséget az alábbi dokumentumban talál: Hogyan ajánlhatom fel adóm 1%-át online?

Ide kattintva pedig letöltheti a nyomtatható EGYSZA nyilatkozatot. Támogatását szívből köszönjük!

Versenyfelhívás

| Kategória: Egyéb

A Magyar-Japán Baráti Társaság Haiku Klubja az VI. Magyar Haikunap megrendezése alkalmából pályázatot hirdet a következő témakörökben:

Haiku

A pályázatra saját és eddig még meg nem jelent egy darab haikuval lehet nevezni.

Téma: macska

A nevezők három kategóriában indulhatnak:

  • diák
  • felnőtt
  • profi (akinek már jelent meg haikuja vagy nyert pályázaton)

Haiga

A pályázatra saját és eddig még meg nem jelent egy darab rajzzal, képpel vagy fotóval és a ráapplikált haikuval lehet nevezni.

Téma: hajó

A nevezők három kategóriában indulhatnak:

  • diák
  • felnőtt
  • profi (akinek már volt kiállításon festménye, fotója, vagy nyert pályázaton)

Haibun

A pályázatra saját és eddig még meg nem jelent egy darab haibunnal lehet nevezni. A haibun haikukkal díszített útinapló, mely szólhat képzelt vagy valós utazásról is.

Téma: csillagok világa

Beküldési határidő: 2019. március 24. éjfél

Beküldési cím: haikunap@gmail.com

Eredményhirdetés: az VI. Magyar Haikunapon 2018. április 13-án a Hopp Múzeumban.

Mamoru Hosuda új animációját is vetítik a szerdán kezdődő 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

| Kategória: Egyéb

November 28. és december 2. között rendezik meg a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált ahol a közönség az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait láthatja a világ minden tájáról. A fesztivál 6 helyszínén 14 egész estés film, 300 rövidfilm, valamint 55 kísérőprogram várja az érdeklődőket.

Tovább a folytatáshoz