Japán Kulturális Napok Kecskeméten

| Kategória: Egyéb

Szervezetünk kecskeméti székháza augusztus 22-23. között Japán kulturális kincseivel ismerteti meg az érdeklődő hazai közönséget. Hosszú évek után újra Kecskeméten köszönthetjük Minamizuka Shingo professzort és barátait. A nemzetközi hírű agrártörténész évtizedek óta a Duna-Tisza köze és Kecskemét kutatója; mondhatjuk úgy is, „szerelmese”.

A támogatók segítségével maguk szervezte látogatás célja rendhagyó: ők, a vendégek adnak számunkra hiteles ízelítőt a még ma is élő japán tradíciókból, nemzeti hagyományként ápolt szokásokból és szólnak a Japánban  különösen tisztelt magyarországi történelem néhány, általunk is  alig ismert vonatkozásáról.

Társulatunk Vezetősége és annak Kulturális Örökség Szakosztálya örömmel működik együtt a Kecskemét-Aomori Baráti Körrel annak érdekében, hogy nem sokkal jeles állami ünnepünk után, a megújuló Hírös Hét Fesztivál idején méltó körülmények között adjon helyet a távoli vendégek ajándék-programja javának.

A hétfőn délután és koraeste, valamint kedden délelőtt zajló programok ingyenesek, azokra minden érdeklődőt, alkotó kedvű ifjút és felnőttet szeretettel hívunk és várunk!

Japán Kulturális Napok
Kecskeméten
2016. augusztus 22-23.

INGYENES PROGRAMOK A TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA HÁZÁBAN
(Kecskemét, Rákóczi út 2., multimédiás oktatóterem és előcsarnok)

Projekt-vezető: Minamizuka SHINGO professzor emeritus

Augusztus 22., hétfő
17.00: „Hogyan látták a magyarokat az Edo-kori (1600-1867között) Japánban?”-
Minamizuka SHINGO és Hideaki KIMURA vetített képes előadása

18.30: „Sho”- Japán kalligráfia bemutató. Vezetik: Tadao KURODA, Kiyoshi
KONDO, Kenta SUZUKI urak és Naoko YAMAOKA asszony.

Augusztus 23., kedd
10.00-11.30: Origami (papírhajtogatás) bemutató és foglalkozás. Vezetik: Asuka
KOBAYASHI, Ikuko SATO, Makoto KIMURA és Kenta SUZUKI.

Közreműködnek: a Magyar Origami Kör kecskeméti tagjai.

A programok idején büfé is működik.

Szervezők: Bács-Kiskun megyei TIT, Kecskemét-Aomori Baráti Kör
Támogatók: NPO Kultúra és Történelem Nemzetközi Fóruma, Sojitz Alapítvány,
Tokyu Vasút Részvénytársaság

image003

jap_kórus2

jap_tanc