Ingyenes online japán nyelvi kurzus a Japán Alapítványnál!

| Kategória: Egyéb

Töltse hasznosan a nyarat és kóstoljon bele a japán nyelvbe és kultúrába az ingyenes online kurzuson keresztül!

Erre a tanfolyamra olyanok is bátran jelentkezhetnek, akik semmilyen előismerettel nem rendelkeznek Japánnal, a japán kultúrával vagy nyelvvel kapcsolatban. Afféle bemelegítő tanfolyamnak is nevezhetjük, ami bemutatja a nyelvet, az egyszerűbb üdvözléseket és kifejezéseket, valamint kicsit a japán kultúrát is.

A tanfolyam jellemzői:
– Az oktatás nyelve magyar.
– A tanfolyamot napi fél óra tanulással bárki könnyedén elvégezheti egy hét alatt
– A tanfolyam öt egységből áll, melyek témái: „A japán nyelv”, „Az írás”, „A köszönés”, „A hála kifejezése” és „Köszönés első találkozáskor”. Minden egység két részből áll: egy nyelvi (Kotoba) és egy kulturális (Bunka) részből.
– Mindkét rész egy kb. 5 perces videóval indul.
– Az egységek 1-től 5-ig vannak számozva, ám úgy vannak kialakítva, hogy akár eltérő sorrendben haladva is élvezni lehessen a témákat.

Attól függően, hogy a „Kotoba (Nyelv)” vagy „Bunka (Kultúra)” részek éppen milyen témát érintenek, a Minato adott témához kapcsolódó más kurzusaira, vagy külső weboldalakra is hivatkozni fogunk. Ha hiányérzete támad, vagy csak többet akar tudni az adott témával kapcsolatban, ez a tanfolyam remek lehetőséget arra, hogy saját kutatásokat végezzen, önállóan gyarapítsa ismereteit.

Bemutató videó ITT érhető el.

A tanfolyam céljai:
– Megérteni a japán nyelv főbb jellemzőit.
– Megérteni az egyszerűbb köszönés, bemutatkozás során használatos kifejezéseket.
– Megérteni a témához kapcsolódó kulturális vonatkozásokat.

A tanfolyam teljesítése:
A tanulás a tananyaghoz kapcsolódó videókon keresztül történik.
Sikeres teljesítés pontszáma: 60 pont felett.

Regisztrálni ITT lehet a kurzusra.

Amennyiben kérdése van, kérjük, keresse fel a Japán Alapítvány Budapesti irodáját!
Weboldaluk ITT érhető el
Facebook odaluk ITT érhető el
E-mail címük: BP_info@jpf.go.jp