Támogassa Ön is adója 1%-ával az MJBT működését!

| Kategória: Egyéb

Lassan itt a február, közeledik az adóbevallás időpontja. Idén először a NAV elkészíti adóbevallásunkat, ha azt igényeljük március 15-ig – és erről minden adózó levélben értesítést kapott. Adónk 1+1%-áról azonban továbbra is van lehetőségünk nyilatkozni, méghozzá egészen május 22-ig!

A Magyar-Japán Baráti Társaság olyan fontos civil szervezet, amely a szokásosnál jóval szélesebb körben fejti ki tevékenységét. Egyrészt népszerű programokat, országszerte Japán Napokat szervezünk, ilyen például a júniusban megtartott Japán Napok a budapesti Hopp Ferenc Múzeumban és másutt, másrészt tudományos konferenciák, költői fesztiválok fémjelzik a Társaság munkáját, melyekre a világ minden tájáról érkeznek előadók, vendégek.

Tevékenységünket szinte teljes egészében a tagdíjakból és SZJA 1%-okból befolyó összegből kell fedeznünk, ezért nagyon fontos számunkra, hogy minél többen segítsék munkánkat felajánlásukkal. Ehhez természetesen nem kell tagnak lenni, bármelyik magyar adózó szabadon felajánlhatja Társaságunk számára adója 1%-át.

Amennyiben Ön úgy dönt, hogy adója 1%-ával minket támogat, úgy ide kattintva talál részletes segítséget. Ide kattintva pedig letöltheti a nyomtatható EGYSZA nyilatkozatot.
Adószám: 19001102-1-42

Támogatását szívből köszönjük!

adó1

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *