Yoko Nishii zongorista hangversenye (szeptember 27.)

| Kategória: Egyéb

 

A Japán valamint a Horvát Nagykövetség szeretettel várja az érdeklődőket Yoko Nishii zongorista hangversenyére.

Yoko Nishii négy évesen kezdett zongorán tanulni. Miután 1998-ban diplomát szerzett a tokiói Keio Egytem Francia irodalom szakán, 2 éves ösztöndíjat nyert a horvátországi Lovran városában található Ino Mirković Zeneakadémiára. 2001-ben megszerezte zenei mesterdiplomáját, majd 2001 és 2003 között addigi professzora, Evgeny Zarafiants asszisztenseként dolgozott annak zongorakurzusán. 2005-től 2007-ig a japán kormány művészeti programjának keretén belül képezte tovább magát a Zágrábi Zeneakadémián. Számos nagynevű professzor alatt tanult, jelenleg pedig ő maga is tanít az Aichi Művészeti Egyetem óraadójaként. Megannyi nemzetközi verseny győztese illetve döntőse, szólistaként, kamaraznekarral illetve kísérőként is többször koncertezett már Horvátországban, Szlovéniában, Olaszországban és Japánban. Közös kutatásokban is részt vesz horvát illetve más, volt jugoszláv országok zeneszerzőivel. 2015 februárjában megelent CD lemezén a világon elsőként hallható Dora Pejačević összes zongoraszólója. 2015 szeptemberében 11 állomásos koncertturnét tartott Horvátországban Dora Pejačević születésének 130. évfordulója alkalmából.

Időpont:
2016. szeptember 27. 19:00

Helyszín:
Zenentörténeti Múzeum
(1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 7.)

A koncertre regisztrálni illetve további részletekről érdeklődni a Magyarországi Japán Nagykövetség alábbi e-mail címén tudnak:

culture@bp.mofa.go.jp

Angol nyelvű meghívó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *