Haiku kötet megjelenés!

| Kategória: Egyéb

Rejtőzködő tó

Modern japán haikuk

A Rejtőzködő tó című haikukötet elsőként vállalkozik arra, hogy magyar nyelven bemutassa a modern japán haikuköltészet legjelentősebb képviselőinek alkotásait. A könyvben kétszáz japán költő kétszáz harmincnégy haikuja szerepel. A kötet nemcsak Japánban jelentős, hanem angol nyelvterületen, főleg Amerikában is. Összeállítója, Kató Kóko, az egyik legismertebb élő haikuköltő.

A kötetet a japán nyelvvel való ismerkedésnek is szántuk, ezért szerepelnek a haikuk és a bennük található szavak japán nyelven, majd magyaros átírásban és magyar jelentéssel. Mindenki megpróbálkozhat a haikuk olvasásával, de kísérletet tehet fordítására is. Emellett érdekes kísérletnek számít, hogy egy-egy haikunak a kötetben két különböző fordítása is van. Így az olvasó ízlése szerint válogathat bennük: aszerint, hogy inkább a férfias vagy a nőies haikuk állnak hozzá közel. Reméljük, az alkotók és a fordítók szándéka eljut az olvasókhoz és a kötetet föl-föllapozván mindig találnak majd benne valami érdekeset, valami szépet.

 

Felelős kiadó Szondi György

Szerkesztő Kató Kóko

Fordította Bakos Ferenc, Vihar Judit

Megrendelhető a kiadó oldalán.

A kötet megjelenését a Magyar–Japán Baráti Társaság támogatta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *